Szöveg 8. oszt

Rideg Sándor
Indul a bakterház
Nemhiába, hogy még csak kamasz vagyok, de nem is sikerült még nekem soha semmi. Kivéve ezt a könyvet. Pedig olyan szomorú és fura dolgok történtek velem, hogy ne tovább! Beszélték felőlem az emberek, hogy csudagyerek vagyok, meg hogy bár akasztottak volna föl  kétnapos koromban, mert nem lesz belőlem becsületes ember se így, se úgy. Anyámnak meg egyenesen azt javasolták, hogy tekerje ki a nyakam inkább előbb, mint utóbb. Ha levelet kaptam volna, így címezték volna meg számomra az atrecot:
„A szépreményű Bendegúznak a Feketesas uccába, saját keze közé.”
Anyám az ég szerelmére kért, hogy javuljak meg jószántamból, vagy ha nem, hát így is, úgy is elvisz engem az ördög. Mondtam anyámnak, hogy amint lehet, rögtön megjavulok. De hát faluhelyen ez se megy olyan gyorsan. Aztán, amikor már félig-meddig megjavultam, jött panaszra Varga Pista, a költő. Ez a vén gazember meg erőnek erejével azt állította, hogy én minden este odaállok az ablaka alá, ahol a falubeliek csizmáit foltozta, és beveretem vele a saját üvegablakát kaptafával, ráöltögetem a nyelvem, őrá, aki az egész megyében leghíresebb csizmadia, holott egyetlen szavába kerülne az urak előtt, és engem becsuknának a dutyiba... Ilyen csekélységen múlt az életem, mert a rabságot ki nem bírnám, annyi szent.
Anyám nagyjából megint csak fölpofozott, és azt mondta:
- Javulj meg, Bendegúz, amíg szépen vagy, mert meglátod, előbb-utóbb elvisz téged az ördög...
Miután a tél elmúlt, anyámnak kezdett igaza lenni. Ez meg úgy történt, hogy egy este, amikor hazamentem, a csépai kupecet találtam ülve az asztalnál, ahol rendes körülmények között én szoktam ülni, mivel én vagyok családunk dísze, virága, mint ezt mondani is szokták a szomszédok.
Anyám rám mutatott, és ezt mondta a kupecnek:
- Ez az a fiam! Azt hiszem, megfelel tehénpásztornak...
Igen haragudtam anyámra, hogy csak ilyen alacsony hivatalra tart alkalmasnak. Minden álmom azt volt, hogy kutyapecér leszek vagy végrehajtó, és csendőrökkel kísérgettetem magam végig a falun, gubaszivart szívok, egyszóval: úr leszek, de nagy... Mondom, csalódással kezdődött az életem. A kupec felállt az asztaltól, és felém biccentett. Aszongya nekem:
- Szerbusz, Jóska!...
Nézem a kupec lábát, az egyik éppen fél kapanyéllel volt rövidebb a másiknál. A lábfeje piszoktól feketéllett.
- Ejnye - mondok -, de fura szerzet! És még aszongya nekem, hogy Jóska, holott én Bendegúz vagyok. (Két nappal ezelőtt olvastam a "Vöröskabátos ördög"-öt, akinek szintén rövidebb volt az egyik lába a másiknál.)
Mi ez? - mondom magamban -, csak nem maga az ördög gyött el értem személyesen?... -
Bizony aggódva vizsgáltam a kupec egyik lábát, amelyik kétségbeejtően hasonlított a lópatához.
A kupec anyámhoz beszélt:
- Igen jó lóbőrnek látszik ez a gyerek. Még máma elviszem...

Szó, ami szó, igen nehezemre esett, hogy anyám, akiben mindig bíztam, nem öntötte szemközt a kupecet avval a fazék forró vízzel, amely a tűzhelyen főtt legalább dél óta. Ki is mentem a konyhába támaszkodni. Anyám utánam jött, és vigasztalt:
- Ördög? A fenét ördög! Gyere csak, beszélj vele, majd meglátod, milyen jó ember. Az egyik lába nyomorék. Dehogy van azon patkó...
Bementünk együtt a szobába. A kupec a szoba közepén nyújtogatta rövidebb lábát. Gyorsan odaültem a helyemre. A kupec üljön a padkára, vagy ahová akar. Az én helyemre nem ül, erről jótállok. Csúnya verekedést rendezek itt, ha hozzám nyúl ez a patás ördög. A kupec nyerítve beszélt anyám felé:
- Én pöngő árát szoktam enni, de csak hatosokkal fizetek érte, nyihí, nyaú, hi, hi, hi, haj, haj!...
Még azt merte mondani anyám, hogy jó ember ez a patás. A kupec felém kapkodott hosszú körmeivel, és meg akart simogatni.
- Ne nyúljon hozzám - mondok -, mert ütök ám hirtelen. Engem ne karmolásszon össze!
A kupec erre elkezdett tiszta szívből nyeríteni:
- Ha oda lesz a nyáron, majd megtanulja a gyerek a kutyafittye emberséget, nyihí, nyaú!...
- Legyen nyugodt - mondom -, ha én eccer elkezdek nyeríteni, sokkal szebben csinálom, mint maga... nyihí, nyaú, nyihí!...
Így esett meg, hogy anyám szájon tenyerelt. A képem csupa latyak lett, merthogy ritkán fújom ki az orromat, mivel nem szeretem az ízléstelenséget. Ilyen pofont még apám sem adott, bár nem panasznak mondom, de én mindennap megkaptam a porcióm. Most föllázadtam a pofontól, vagyis lefeküdtem a padlóra. Miért is nem halok meg inkább, ha én nem, akkor hát ez a ronda patás, miért nem akasztja föl magát. Igaz, hogy sötét van, de kivételesen fölvezetném a padlásra, zsineget is adnék a nyomorultnak. Így keseregtem a földön heverészve. A kalapom messzire repült, és nem volt kedvem már utánanyújtózkodni. Anyám föl akart emelni, de visszaestem. A kupec is odabicegett, nagyokat szítt a tülökforma vastag orrából. Erre megerősödtem. Visszaültem az asztal mellett való helyemre.
Formázd meg a szöveget a következőképp:

Lap: A5
Író 14 Arial félkövér balra igazított
Cím 18 Arial aláhúzott középre igazított
szöveg: Times New Roman 12 sorkizárt
A nevek félkövérek, a párbeszédek dőltek, az idézet dőlt.
A bemásolásután:     Szerkesztés           mindent kijelöl                Betűszín fekete
A párbeszédnél töröld ki az eredeti kis vonalkát és a felsorolás jelet tedd ki! (ettől beljebb fog kezdődni!)
Kapcsold be a nem látható karakterek kaőpcsolót,
és akkor látszik, hogy melyik helyen van enter - fordított p - és melyik helyen van csak sorváltás - visszamutató talpasnyíl -, mert a sorváltások helyett néhány helyen enterre lesz szükség.
A sorváltás nem kezd új bekezdést, tehát a formátum azonos lesz a felette lévővel.